Így emelkedik a török félhold

A neooszmán és a türk világ kialakulása.

Az elmúlt évtizedekben Törökország egyre határozottabb külpolitikát folytat. Stratégiáját a történelmi birodalmi örökség, a geopolitikai kihívások és a regionális hatalmi törekvések együttesen alakítják. Ankara katonai, gazdasági és diplomáciai eszközökkel igyekszik növelni befolyását a Közel-Keleten, a Mediterráneumban, a Balkánon és Afrikában. A „neooszmán” külpolitikai stratégia és a „Kék Haza” doktrína egyaránt tükrözi, hogy Törökország célja egy erősebb regionális szerepkör kialakítása. E törekvések nem csupán regionális jelentőségűek: Törökország egyre inkább a globális hatalmi játszmák szereplőjévé válik, kihívás elé állítva nemcsak szomszédjait, hanem a nagyhatalmakat is.

Egeresi Zoltán, Gönczi Róbert

Törökország régóta törekszik befolyásának növelésére a Közel-Keleten és Észak-Afrikában, különösen Irakban, Szíriában és a Földközi-tenger térségében. „A török stratégia az Ahmet Davutoğlu korábbi külügyminisztertől származó ún. »neooszmán« külpolitika eszméjén alapszik, amely célja a történelmi Oszmán Birodalom befolyási övezetének részleges visszaállítása” – emelte ki kérdésünkre Egeresi Zoltán a budapesti Nemzeti Közszolgálati Egyetem Stratégiai Védelmi Kutatóintézetének Törökországra szakosodott kutatója. Bár az elmélet 2001-ből származik, és azóta Davutoğlu és Erdoğan kapcsolata megromlott, Törökország továbbra is ezt a megközelítést követi. Ez a stratégia nem az Oszmán Birodalom újjáélesztését jelenti szó szerinti értelemben, hanem egy olyan befolyási övezet kiépítését, amelyben Ankara politikai, gazdasági és kulturális vezető szerepet játszhat. Ankara emellett kiemelt figyelmet fordít a vízforrások és más természeti erőforrások ellenőrzésére, például az Eufrátesz és a Tigris folyókra, amelyek stratégiai eszközként is szolgálnak a szomszédos országokkal folytatott diplomáciai kapcsolatokban.

Törökország katonailag is reprezentálja magát befolyási övezeti területein. Törökország katonai beavatkozásait nemcsak saját érdekei védelmében indokolja, hanem azzal is, hogy az instabil régiókban való jelenléte hozzájárul a biztonság fenntartásához – legalábbis saját narratívája szerint. Ankara katonai beavatkozásai Észak-Szíriában és Észak-Irakban különösen nagy visszhangot váltottak ki, főként a kurd erők elleni hadműveletek miatt. Moszul városa stratégiai célpontként szerepel Ankara terveiben. Törökország emellett erőszakosan lép fel a tengeri határok és energetikai források feletti ellenőrzés megszerzéséért, különösen Görögországgal és Ciprussal szemben. Az Égei-tenger térségében a török légierő rendszeresen megsérti a görög légteret, vitatva a tengeri határokat, hogy ezzel is növelje befolyását a térségben.

Nemcsak katonai eszközökkel, hanem gazdasági és diplomáciai nyomásgyakorlással is igyekszik növelni befolyását. Ankara sokszor gazdasági kapcsolatait használja fel befolyásának növelésére. Ilyen eszközök az energiaszektor, a migráció és vízgazdálkodási projektjei, melyeket nyomásgyakorló eszközként tud alkalmazni más államokkal szemben. A diplomáciai kapcsolatok és gazdasági együttműködések révén is igyekszik kiterjeszti befolyását, jellemzően a Balkánon, a Közel-Keleten és Afrikában. Törökország emellett az elmúlt évtizedekben egyre erősebb hangsúlyt fektet a kulturális nyomásgyakorlásra. Jellemzően a türk kulturális hagyományokat népszerűsítő alapítványhálózatokkal és vallásos építkezésekkel, például új mecsetek átadásával igyekeznek a lakossági szimpátiát elnyerni.

Az ostromlott erőd

A török állami mentalitás komplex, és egy specifikus birodalmi igényen alapszik. Mik azonban azok a történelmi, geopolitikai és belpolitikai tényezők, amelyek megmagyarázzák viselkedését? A történelmi háttér az Oszmán Birodalom örökségében rejlik. „Törökország jelenlegi állami gondolkodása oszmán múltjában gyökerezik. Az Oszmán Birodalom több mint 600 évig meghatározó hatalom volt a Közel-Keleten, Észak-Afrikában és a Balkánon. E történelmi örökség ma is formálja Ankara geopolitikai törekvéseit. Az első világháború kudarca és a birodalom összeomlása, valamint az azt követő területi veszteségek (pl. a Sèvres-i és a Lausanne-i szerződések) azonban mély nyomot hagytak a török politikai elit gondolkodásában. Ez a történelmi trauma nemcsak az ő gondolkodásukat formálja, hanem a török társadalom szélesebb rétegeiben is élénken jelen van, gyakran igazolva a vezetés külpolitikai lépéseit” – emeli ki Egeresi Zoltán.

A szakértő hozzáteszi: Mustafa Kemal Atatürk radikális modernizációs politikája az 1920-as években központosított, szekuláris és erős államot hozott létre az összeomló birodalomból. Bár a mai török vezetés részben szakított a kemalista szekularizmussal, az erős állam, a katonai dominancia és a nacionalizmus továbbra is kulcselemei maradtak a török politikai kultúrának, amely egy erőteljesen központosított hatalmat preferál, amelyben az állam legitimációja gyakran a „külső fenyegetések” elleni védekezésből származik. Ezért Törökország rendszeresen a nemzetbiztonság érvrendszerét használja fel geopolitikai lépéseinek igazolására.

Törökország környezetében számos történelmi konfliktus alakította ki az ún. „ostromlott erőd” mentalitást. „Az Égei-tenger térségében Görögországgal, a Közel-Keleten Szíriával, Iránnal és Irakkal, a Kaukázusban pedig Oroszországgal, illetve Iránnal folytatott politikai és katonai versengés mind hozzájárult egy állandó fenyegetettségi érzés kialakulásához” – erősíti meg Egeresi. Törökország geopolitikai helyzete miatt mindig is az eurázsiai térség egyik kulcsszereplője volt. Az orosz, amerikai és európai érdekek ütközőzónájában Ankara folyamatos egyensúlyozásra kényszerül, saját autonóm geopolitikai stratégiáját szem előtt tartva.

Recep Tayyip Erdoğan és az AKP (Igazság és Fejlődés Pártja) retorikájában gyakran megjelenik a birodalmi múlt és a török regionális vezető szerep visszaszerzésének gondolata. A török társadalomban egyre inkább összefonódik a nacionalizmus és az iszlamizáció, ami hozzájárul az aktívabb külpolitikához és a regionális befolyás kiterjesztéséhez. A kurd szeparatizmus és a PKK (Kurd Munkáspárt) elleni folyamatos küzdelem egy olyan állandó belső konfliktust teremt emellett, melyet a török vezetés előszeretettel használ hatalmának megerősítésére és az érzelmek fokozására. Mindezek együttesen magyarázzák miért viselkedik Törökország a nemzetközi színtéren olyan határozottan, és gyakran konfrontatívan.

Piros szín: Törökország
Világos piros szín: Törökország által megszállt területek
Szürke sávozott: Kiemelt jelentőségű tengeri területek Törökország számára
Benetton zöld: Türk államok tanácsa
Világos zöld: Török érdekeltségű területek
Sárga: Kiemelten fontos diplomáciai kapcsolatok
Barna sávozott: Katonai együttműködések
Mályva: Jelentős török lakossággal és török politikai befolyásolási képességgel rendelkező területek

A kék haza

A török hadsereg szerepe kiemelendő a geopolitikai célok elérésében. Emellett a válság ellenére is ellenállónak bizonyult török gazdaság, de az energiahordozókhoz való hozzáférés is jelentősen befolyásolja a török állami gondolkodást. Ankara jellemzően ezen realitások mentén fontolja meg területi igényeit és geopolitikai terjeszkedését. De merre is irányulnak pontosan ezek a törekvések?

Törökország számára a tengeri határok kérdése nem csupán gazdasági vagy jogi vita, hanem egy olyan stratégiai ügy, amely szorosan összefügg szuverenitásának és regionális szerepének meghatározásával. Ankara így fokozott területi igényeket fogalmaz meg a Kelet-Mediterráneumban, különösen Ciprus körüli vizeken. Nem ismeri el a Ciprus által Egyiptommal, Libanonnal és Izraellel kötött kizárólagos gazdasági övezetekről (EEZ) szóló megállapodásokat és egyoldalúan saját területi igényeket hirdetett meg. „Törökország az 1974-ben megszállt Észak-Ciprus státuszának elismertetésére törekszik, valamint egy potenciális tengeri határmegállapodás elérésére Egyiptommal, amely kizárná Ciprust a térség energetikai együttműködéséből” – teszi hozzá Egeresi Zoltán. Továbbá Ankara és Líbia 2019-ben egy közös szándéknyilatkozatot írt alá a tengeri határokról, amely figyelmen kívül hagyja Görögország egyes szigeteinek – például Rodosz, Kréta és Kárpáthosz – jogait.

Törökország folyamatosan vitatja Görögország tengeri és légtérbeli jogait az Égei-tengeren. Különösen érintettek a görög szigetek körüli kizárólagos gazdasági övezetek és a fölöttük meghúzódó légtér. Ankara szerint Görögország jogtalanul terjesztette ki tengeri határait és légtér ellenőrzését, valamint militarizálja az Égei-tengeri szigeteket, amelynek demilitarizált státuszt kellett volna élvezniük.

Törökország katonai jelenléttel is igyekszik növelni befolyását a szomszédos országokban. Észak-Szíriában és -Irakban célja a kurd erők elleni harc és saját befolyási övezetének kiterjesztése. Ankara Szíriában több területet is megszállás alatt tart. Irakban Törökország katonai bázisokat üzemeltet a PKK elleni műveletekhez, befolyást gyakorolva Moszul és környéke felett. Ankara emellett támogatja Azerbajdzsán törekvéseit Karabah visszaszerzésében, ami „de facto 2023-ban megvalósult” – állapítja meg a szakértő. A török kormány aktívan támogatja Bakut Jerevánnal szemben, esetenként katonai segítséget is nyújtva.

Ankara továbbá konkrét területi igények nélkül is folyamatosan terjeszti geopolitikai mozgásterét. A „Kék Haza” (Mavi Vatan) stratégia értelmében Törökország célja a Fekete-tenger, az Égei-tenger és a Kelet-Mediterráneum feletti befolyásának növelése, különösen az energiahordozók feletti ellenőrzés érdekében. Az ország védelmi iparának megerősítésével és haditengerészetének fejlesztésével következetesen igyekszik érvényesíteni ezen elképzelését. Ankara arra törekszik, hogy a csökkenő amerikai befolyás helyére lépjen a Közel-Keleten, különösen Szíriában, Irakban és a Perzsa-öböl térségében. Katonai jelenlétét erősíti a régióban és gazdasági kapcsolatokat épít ki Iránnal, Katarral, Szaúd-Arábiával és más államokkal. Törökország emellett egyre aktívabban jelenik meg Afrikában is. Ankara katonai bázisokat és kiképző központokat működtet Szomáliában és Líbiában, miközben szoros kapcsolatokat épít ki más afrikai országokkal is.

Törökország globális és regionális politikája a történelmi birodalmi hagyományokra, a vélt vagy valós geopolitikai kihívásokra és a nemzeti öntudatra épül. Ankara aktív és expanzív külpolitikája a katonai, gazdasági és diplomáciai eszközök kombinációjára támaszkodik, hogy növelje befolyását a Közel-Keleten, a Mediterráneumban, a Balkánon és Afrikában. „A neooszmán stratégia és a »Kék Haza« doktrína egyaránt mutatja, hogy Törökország a 21. században is regionális hegemón szerepre törekszik” – zárja véleményét a török expanziós politikáról Egeresi.

TOP3 könyv, ha megértenéd Ankarát!

Turkey and the West: Fault Lines in a Troubled Alliance

Szerző: Kemal Kirişci
Kiadó: Brookings Institution Press, 2018
Kemal Kirişci könyve alaposan elemzi Törökország és a Nyugat közötti kapcsolatokat, különös tekintettel a közelmúlt politikai feszültségeire. A szerző rámutat, hogy Ankara autoriter irányvonala és ambiciózus külpolitikája miatt egyre távolodik nyugati szövetségeseitől, miközben újra kell értékelnie geopolitikai pozícióját. A könyv hangsúlyozza a pragmatikus együttműködés fontosságát, különösen az orosz kapcsolatok, a szíriai konfliktus és a kurd kérdés fényében.

Turkey’s Pivot to Eurasia: Geopolitics and Foreign Policy in a Changing World Order

Szerzők: Emre Erşen és Seçkin Köstem (szerkesztők)
Kiadó: Routledge, 2019
A Turkey’s Pivot to Eurasia című kötet Törökország külpolitikai fordulatát elemzi, amely során a Nyugattól való távolodás mellett egyre szorosabbra fűzi kapcsolatait Oroszországgal, Kínával, Iránnal és Indiával. A szerzők megvizsgálják, hogy ez a geopolitikai nyitás mennyiben tükröz stratégiai irányváltást, illetve milyen kihívásokkal és lehetőségekkel jár Ankara számára. Egy részletes és kiegyensúlyozott kép Törökország új nemzetközi szerepkereséséről az átalakuló világrendben.

Turkey under Erdoğan: How a Country Turned from Democracy and the West

Szerző: Dimitar Bechev
Kiadó: Yale University Press, 2022
Dimitar Bechev könyve átfogó elemzést nyújt Erdoğan két évtizedes uralmáról, amely során Törökország reformista ígéreteiből egyre autoriterebb irányba fordult. A kötet feltárja, hogyan maradhatott hatalmon egy formálisan demokratikus rendszerben, valamint részletesen bemutatja a belpolitikai és geopolitikai tényezőket, amelyek ezt lehetővé tették. Bechev külön hangsúlyt fektet a külpolitikai irányváltásra, a „neooszmán” stratégia szerepére, és arra, hogyan fonódik össze a vallás, a nacionalizmus és a politikai hatalom Törökországban.

• strategy
• biztonságpolitika
• geopolitika
• elemzés
• törökország