– „Csütörtökön ráérsz?” – „Persze!” Néha egy jólirányzott folyosói kérdés is messzire vezet: tíz éve népszerűsíti a Kárpát-medence népzenei kincsét modern hangzással ötvöző Tindia zenekar, időnként változó formációban, de változatlan energiával.
A Tindia fiatal zenészei közös szenvedéllyel fordulnak a népzene felé. Mindannyian a falusi mesterek tudását és a hagyományos előadásmódot veszik kiindulópontnak, de saját ízlésükkel és kreativitásukkal, játékosságot és kortárs szemléletet hozzáadva formálják újra a Kárpát-medencében gyűjtött népdalokat. Repertoárjuk építéséhez főként moldvai, de alkalmanként más tájegységeken gyűjtött dallamokat is felhasználnak. A Tindia nem csak a színpadon, hanem táncházakban és közösségi eseményeken is otthon van: céljuk, hogy a fiatalok számára élményszerűvé, a szélesebb közönségnek pedig vonzóvá tegyék a népzenét. Gazdag hangszerelésük változatos hangzásvilágot teremt; Lányi-Cseke Gyöngyvér (hegedű), Kollár-Apró Anna (koboz, ének), Lakat Bálint (dob), Szentimrey Panna (furulya, kaval), Szepesi Lilla (furulya, kaval, doromb, klarinét) és Takács-Nagy Jázmin (ének, brácsa) csapata a színpadon és a próbateremben is egymás energiáiból és a köztük lévő szoros barátságból építkezik.
Honnan indult a Tindia, és milyen közeg inspirálta a zenekar létrejöttét?
Szepesi Lilla: Miskolci származású vagyok, és sok évig jártam a Regöscserkész táborba. Abban az évben, amikor felvételiztem a Zeneakadémiára, felkértek a táborban, hogy tartsak moldvai táncházat. Összeverbuváltunk egy kis zenekart, de több kobzos is lemondta, akiket felkértem. Egy ismerősömtől kaptam egy tippet, hogy a felvételin lesz egy kobzos lány, kérdezzem meg őt. Le is szólítottam a folyosón: „Csütörtökön ráérsz?”, „Persze!” – röviden így kezdődött minden. Később volt még néhány közös fellépésünk, majd Tindia zenekarként teret kaptunk a budapesti Gólya presszóban, ahol évekig tartottunk rendszeres táncházakat.
Takács-Nagy Jázmin: Nagyon sok fázisa volt, mire eljutott a zenekar idáig. A tíz év alatt többféle felállás is volt.
Szentimrey Panna: A táncházazás nagyon nagy inspiráció volt a zenekarnak, öt-hat évig csak ezt csináltuk, utána jöttek a koncertek.
Miért pont a moldvai zene lett a köztetek lévő összetartó erő?
Kollár-Apró Anna: A találkozásunk előtt már mindannyian tanultunk moldvai népzenét. Kobzosként nekem eleve adott, hogy foglalkozom ezzel a zenei területtel.
Panna: A hangszerspecifikusság miatt. Bár nagyon sok tájegység zenéjében van furulya, a moldvai engedte meg, hogy tánc alá furulyázzunk zenekari kísérettel.
Jázmin: Én később kerültem a zenekarba, nekem akkor kevésbé a moldvai zene volt a hívószó, mint inkább az emberi kapcsolódások. Az iskola által régóta ismertem már a lányokat. Énekesként csatlakoztam, így nekem nem voltak ilyen hangszerspecifikus gondjaim.
Mennyire szigorúan ragaszkodtok a moldvai hagyományokhoz, vagy jellemző-e rátok inkább a műfaji sokszínűség?
Lilla: Én azt mondanám, hogy inkább a funkcióját szeretjük megtartani a hagyománynak, hogy közösséget kovácsoljunk a zene és a szokások által. De attól nem lehet elvonatkoztatni, hogy többen Budapesten élünk, felgyorsult a világ, mi is nagyon sok műfajt hallgatunk, megvan bennünk is az igény arra, hogy magunkra alakítsuk ezt a zenei világot.
Jázmin: Ez is változott az idők során. Amíg nem voltam a zenekarban, autentikus zenét játszottak a lányok a táncházban, majd utána kezdett kialakulni a jelenlegi hangzásvilág. Már hangszerelésben is hozzá mertünk nyúlni a dalokhoz, ritmikában eltérni, emellett elkezdtünk más népek zenéiből is beemelni dallamokat.
Panna: Ez egy nagy lépés volt. Eleinte frusztrációt okozott, hogy én most ettől eltérek. Sok idő volt, hogy ne azzal foglalkozzak, hogy ehhez most mit fognak szólni.
Lilla: Nehogy a „folkrendőrség” elkapjon bennünket!
Anna: Többnyire azért jelenleg is a néphagyományban fentmaradt dallamokat játsszuk, inkább összehasonlító jelleggel teszünk egymás mellé más népek dallamaiból, ami vagy dallamában, vagy tematikájában mutat izgalmas párhuzamokat.
Panna: Nagyon fontos mindannyiunknak, hogy mindig a népzenei gyűjtésből induljunk ki, nem a Spotify-ról tanulunk egy valaki által eljátszott és rekonstruált népdalt, hanem mindig megkeressük annak a gyökerét.
Jázmin: Mindegyikünk tanult népzenét hagyományos keretek közt, így van egy meglévő daltanulási rutin, amihez kapcsolódik mindegyikünk személyes preferenciája. Például beemeltük a brácsát a zenekarba, ami a moldvai zenekari felállásban nincsen, de úgy éreztük, hogy a hangzás miatt szükség van rá.
Szoktatok együtt utazni, és ott inspirálódni?
Jázmin: Persze, mivel nemcsak zenekarként működünk együtt, hanem egy baráti társaság is vagyunk, ezért figyelünk rá, hogy a sok teendő mellett néha csak úgy barátokként legyünk együtt valahol. Ebbe persze azért bele szokott férni egy kis zenélés, de többnyire ilyenkor tudjuk megbeszélni az esetleges személyes konfliktusokat.
Milyen visszajelzéseket kaptok a közönségtől, amikor moldvai csángó dallamokat játszotok – érződik rajta, hogy ez egy közös kulturális örökség?
Jázmin: Ez néha nagyon meglepő tud lenni. Voltunk a nyáron zenélni egy olyan rendezvényen, ahol főleg külföldiek voltak. Váratlanul jól reagáltak a zenénkre még úgy is, hogy nem közösek a gyökereink, mégis, valahogy zsigerileg megmozgatta őket. A hangszerelésnek, az összeállítások felépítésének, az ismétlődő dallamoknak, a motivikusságnak köszönhetően könnyen lehet a moldvai zenéhez kapcsolódni.
Panna: Alapvetően a ritmusa is egyszerűnek mondható, nincsenek benne furcsa tört ritmusok, inkább monoton, ismétlődő, mondhatni „földelő”.
Anna: A szövegek tekintetében is érezhető ez a közös örökség, amire a saját generációnk tagjaitól több visszajelzést kaptunk. A dalszövegek miatt is szívesen hallgatnak minket, örömükben vagy bánatukban is megszólíthatja a hallgatóságot, mert ezt a funkciót is képes betölteni a folklór. Azt gondolom, hogy tartalmilag mindig van aktualitása. Emellett a zene önmagában is egy sodró élményt biztosít, amiben mindenki feloldódhat, bármilyen nyelven is beszéljen.
Hogyan osztjátok meg az alkotás feladatait?
Panna: Ez teljesen hangszertől függ, mindenki a saját hangszeréért felel, de azért néha átnyúlunk ezen.
Jázmin: A szövegeket általában én kezdem kikeresni és összerakni, mert nem kész szövegeket veszünk át. A szótagszámok alapján csináltam egy saját gyűjteményt a népdalokból, és ez alapján soronként több versszakból veszek ki sorokat, amik tematikában összefüggenek, és ezekről közösen döntünk. Organikusan kialakult, hogy ki miért felel.
Lilla: Én a zenebohóc szerepét töltöm be, több hangszeren játszom, szeretek kísérletezgetni, improvizálni.
Jázmin: A zene mellett igyekszünk valamiféle atmoszférát is megteremteni. A legutóbbi stúdiófelvételünkön például az erdőt igyekeztük megidézni. Nagyon komikus volt, amikor Lilla és Panni álltak a mikrofonnál és huhogtak, mint egy bagoly, aztán jött Anna és rácsipogott, de végül összemixelve történt meg a varázslat.
Hogyan képzelitek el a Tindia következő fejezetét?
Anna: Idén lett a zenekarunk tíz éves, a Zeneakadémia Solti termében lesz a jubileumi koncertünk november 25-én.
Jázmin: Két éve készült el a legutóbbi albumunk. Jelenleg is dolgozunk az új dalokon, de még szükség van egy kis időre, hogy összeérjen az anyag.
Panna: Keverés alatt áll egy kislemez, ami öt számot fog tartalmazni.
Jázmin: Hamarosan érkezik egy új videóklipünk is.
Panna: Egy éve kezdtünk el Annával interaktív ovis, zenés-táncos mulatságokat szervezni, amibe azóta a többi Tindia tagot is bevontuk. Bár nagyon szeretjük az éjszakai táncházakat, ez egyre jobban testhezálló nekünk, mivel szinte mindegyikünk gyerekekkel foglalkozik, tanárként rengeteg módszer és anyag van a kezünkben.
Jázmin: Gondolkodunk egy gyereklemezen is – valahogy minden zenekar életében eljön, hogy egyszer csak kiadnak egy gyereklemezt. Ahogy a mi életünk változik, úgy változik az együttes fókusza is. Ez legyen a jövő zenéje.
Fotók: Bartis Milán
Láthatatlanból látható – beszélgetés Wirtz Ágnessel és Kármán Dániellel
A matcha íze: japán hagyomány, budapesti kreativitás I TOP 5
