Közösség, sport és egy jó kávé – Több százan futottak a budapesti rakparton a Running Lattéval

Közösség, sport és egy jó kávé – Több százan futottak a budapesti rakparton a Running Lattéval

Egyedül elindulni a legnehezebb – ezt ismerték fel a Running Latte Club futóklub megálmodói, Környei Viki és Nyári Attila. Legutóbbi eseményükön már több mint kétszázan falták a kilométereket, majd a futóbuli végén a croissant-okat a budapesti rakparton.


2024 februárjában egy maroknyi lelkes futóbolond alapította meg a Running Latte Clubot, hogy élményeket, közösséget és támogatást tegyen az amúgy magányos mozgásforma mögé. Itt nem az időeredmény számít és a megtett kilométer, küldetésüknek érzik, hogy a sporton keresztül ne csak az egyéni fejlődést, hanem a mentális jóllétet, és a mai urbánus generációra jellemző izolációs problémára is választ adjunk a közösség élmény erejével – mindezt egy olyan környezetben, ahol a résztvevők leküzdhetik az egyedüllét érzését és új kapcsolatokat építhetnek.

Eleinte csupa lelkesedésből nyomta a csapat: heti kétszer szelték az utakat napsütésben, esőben, fagyban. Aztán hirtelen robbanásszerűen kinőtte magát a mozgalom: ma már ötezer regisztrált tagjuk és tizenháromezer követőjük van, a heti edzéseken is 80-120 sportolni vágyó jelenik meg rendszeresen. A sikerre persze a nagyobb márkák is felfigyeltek, így ma már olyan nevek állnak a rajt mögött, mint az Oatly, a HOKA, az Oakley, a Red Bull vagy a Danone Magyarország. Ez persze nem csak a business oldalnak segít, de a futók is jól járnak: az október 4-i Running Latte Club Presents: OATLY x HOKA – Run Fast, Drink Oats eseményükön DJ-szett, profi futócipőpróba, ajándék shoe-charm, egyedi futópóló és signature zabitalok várták a mintegy 230 résztvevőt, akik aztán együtt szaladtak el a LUI Rakpartba, hogy egy ütős reggelivel pótolják be az elégetett kalóriákat.

Fotók: Rozsondai Tamás

Running Latte Club | web | Instagram | Facebook

továbbiak
„Gyapjúból jövő”: a Multifelt Factory története
design

„Gyapjúból jövő”: a Multifelt Factory története

A kőszegi Multifelt Factory a közép-kelet-európai régió utolsó, bástyaként megmaradt gyapjúfeldolgozó-üzeme. Az itt készülő, 100%-ban természetes gyapjúfilc egyszerre hordoz ipartörténeti értéket és kortárs potenciált: ugyanazon gépeken készül, mint évtizedekkel ezelőtt, mégis helyet talál ma a designban – a kézműves és az ipari világban egyaránt. A gyár egyszerre őriz hagyományt és
Mindenütt design – 5 programtipp a most zajló Budapest Design Weekre
design

Mindenütt design – 5 programtipp a most zajló Budapest Design Weekre

Képzőművészet, tárgyak és a mögöttük rejlő emberi történetek: 5 kiállítást, sétát és behind the scenes programot ajánlunk az év legdesigncentrikusabb hetén. A Budapest Design Week huszonkettedik éve hívja fel a figyelmet arra, milyen sokrétűen formálja a design a mindennapjainkat. Az idei rendezvénysorozat, amely október 8–19. között zajlik „Fluid Boundaries”
Mindent is tervezünk
design

Mindent is tervezünk

Átjárások – MOME formatervező hallgatói kiállítás a Budapest Design Week 2025 programjában Merre tart a design? A választ idén a Moholy-Nagy Művészeti Egyetem formatervező hallgatói hozzák el a Budapest Design Weekre. Az Átjárások című kiállítás friss szemlélettel mutatja be, hogyan fonódhat össze az oktatás és a szakmai élet, a hagyomány és