Fél órája még a forró nyári nap perzselt, most pedig dermesztő szél vág az arcomba a grönlandi Kangerlussuaq repterén. A gép ajtaja kitárul, előttem a végtelen jég és csend világa. Ez a hely valaha csak a bálnák, a hideg meg a víz távoli birodalma volt – legalábbis a külvilág szemében. Ám a csend mögött mintha megmozdulna valami: egy láthatatlan játszma kezd kibontakozni, amelynek tétjét a világ még alig sejti.
Szerző: Papp Zsanett Gréta
2019-ben Donald Trump azt az ötletet vetette fel, hogy az USA megvásárolná Grönlandot Dániától. Az abszurdnak ható javaslat világszerte felzúdulást keltett: Grönland és Dánia felháborodottan utasította el, és a közvélemény az amerikai imperializmus újabb fejezetét látta benne. A legtöbben nem vették komolyan Trumpot, de 2024-ben, a választási kampányban újra elővette a témát – immár sokkal határozottabban. Ezzel jelezte: Washington ráébredt, hogy hanyatló világhatalmi pozícióját csak az érdekszférák egyértelmű kijelölésével tarthatja meg, különösen a sarkvidéken. Maga a felvetés is rávilágított Grönland jelentőségére: a jégvilág mára a nyersanyagokért, katonai támaszpontokért és stratégiai pozíciókért folyó küzdelem egyik kulcsszínterévé vált.
Az amerikai katonai jelenlét nem új keletű a szigeten: a Thule (ma Pituffik) légibázis már a hidegháborúban is kulcsszerepet játszott a nukleáris elrettentésben és a rakétavédelemben, és stratégiai fekvése a mai napig értékes Washington számára. A katonai jelenlét mellett az USA gazdasági és politikai befolyását is növelné: közös infrastrukturális fejlesztések indultak, amerikai cégek érdeklődnek a grönlandi bányakincsek iránt. A sziget hatalmas ásványkincsei – különösen a zöld technológiákhoz szükséges ritkaföldfémek – komoly vonzerőt jelentenek az amerikai ipar számára.
2023 nyarán a csaknem 30°C-os budapesti hőségből érkeztem Grönlandra, az akkor még egyetlen nemzetközi repülőtérre, Kangerlussuaqba. Fél évre költöztem a szigetre – az Ilisimatusarfik (Grönlandi Egyetem) kül- és biztonságpolitikai tanszékére –, hogy a saját bőrömön tapasztaljam meg a Föld egyik legelszigeteltebb, mégis geopolitikailag kiemelten fontos térségének mindennapjait. Ahogy a dermesztő szélben álltam, azon tűnődtem, másnap vajon biztonságban eljutok-e a fővárosba. Nuuk első pillantásra azt sugallta: Grönland nem az embernek való vidék. Ám hamar rácáfolt erre a valóság: a hatalmas, 2,2 millió km²-es (huszonhárom Magyarországnyi) szigeten – ahol mindössze 56 ezer ember él – igenis zajlik az élet, csak más léptékben.
Grönland nem csupán jég és fagy (bár területének 80%-át vastag jégtakaró borítja), hanem egy sajátos világ, ahol érintetlen természet, zord időjárás és emberi közösségek különleges egyensúlyt alkotnak – a természet kiszámíthatatlanságát az itt élők megtanulták elfogadni, és a közösség erejét tartják a túlélés kulcsának. A lakosság többsége inuit származású; egyharmaduk Grönland 20 ezres fővárosában, Nuukban él. A városban egyszerre érzékelhető a dán gyarmati múlt (a régi kereskedelmi központ színes házaival) és a globalizáció jelene: a nyugati és ázsiai árucikkek a boltokban, a nemzetközi cégek és konferenciák jelenléte mind azt mutatják, hogy Grönland – lassan bár, de – kapcsolódik a világgazdasághoz. Ugyanakkor az őslakos kultúra, a vadászat és halászat továbbra is a mindennapok része. A hagyomány és a modernitás iránti vágy sajátos kettőssége formálja a sziget jövőjét.
1953-ban Grönland gyarmatból dán megyévé vált, és azóta lépésről lépésre nőtt a sziget önállósága. 1979-ben megkapták a helyi önkormányzás jogát (Home Rule), így a belső ügyek java részét – például az oktatást, egészségügyet és infrastruktúrát – maguk intézhették. 2009-ben egy újabb törvény (Self Rule) bővítette tovább az autonómiát: Grönland saját parlamentet és kormányt kapott, és a külügy, honvédelem, pénzügy kivételével mindenben önálló döntési joga lett. Mindez nagy lépés volt a függetlenség felé, de nem jelentett teljes önállóságot. A sziget ma is a Dán Királyság része – széles körű önkormányzattal, de a költségvetését jelentős koppenhágai támogatás egészíti ki. A teljes szuverenitáshoz mindenképp újabb dán–grönlandi megállapodásra és népszavazásra lenne szükség. Múte Bourup Egede miniszterelnök a 2025-ös választásokkal egy időben szerette volna ezt megtartani.
Donald Trump 2024. december 22-én ismét hangot adott tervének, hogy bekebelezné Grönlandot. Ez fontos jogi és biztonságpolitikai kérdést vetett fel: mégis hogyan képzeli mindezt? A médiát elárasztották a találgatások, hogy az USA akár meg is támadhatná Grönlandot, semmibe véve NATO-alapító szövetségese, Dánia szuverenitását. 2025. január 13-án republikánus képviselők „Make Greenland Great Again” címmel törvényjavaslatot nyújtottak be a washingtoni Kongresszusban, amely felhatalmazná Trumpot, hogy beiktatását követően azonnal tárgyalásokat kezdjen Grönland megszerzéséről. A javaslat szerint Trump 2025. január 20-án, beiktatása után egy perccel már tárgyalóasztalhoz ülhetett volna a dán kormánnyal.
Koppenhága értelemszerűen hallani sem akar efféle üzletről. Mette Frederiksen dán miniszterelnök már 2019-ben visszautasította Trump ajánlatát, és 2025-ben is kijelentette: Grönland jövőjéről csak a grönlandiak dönthetnek. Dánia – amely Grönland révén vált sarkvidéki országgá – nem akadályozza ugyan a függetlenséget, de létfontosságú számára, hogy a sziget az európai érdekszférában maradjon. Trump kijelentései után Koppenhága azonnal bejelentette: több mint 1,5 milliárd dolláros csomaggal megerősíti Grönland katonai védelmét – bár e lépéssel némileg megkésett.
Egy független Grönland ma aligha állna meg a saját lábán: elesne a dán pénzügyi támogatástól és védelmi garanciáktól, ráadásul a sziget a dán koronát használja, így még saját pénzügyi rendszerrel sem rendelkezik. A grönlandi export szinte kizárólag halászati termékekből áll, ami szűk gazdasági alapot jelent. Egy frissen független állam gyenge alkupozíciója és sebezhetősége miatt pedig óhatatlanul az amerikai stratégiához kellene igazodnia – ettől tartva maga a grönlandi társadalom is megosztott. Hiszen, ha az USA nyomásával szemben védtelen lenne, valószínűleg a kínai és orosz befolyásnak is jobban ki lenne téve (hacsak be nem lépne a NATO-ba, amire persze minden bizonnyal sor kerülne). Bár sokan tartanak az amerikai befolyás erősödésétől, még a függetlenségpárti politikusok is kiemelik az USA-val való együttműködés előnyeit – különösen a biztonság terén.
Trump szókimondó „Amerika az első” (America First) politikája ráébresztette Európát a saját sebezhetőségére. Washington mintha egy új Monroe-doktrínát hirdetne: figyelmen kívül hagyja az európai érdekeket, és a maga természetes befolyási övezetének tekinti az amerikai kontinenst és az észak-atlanti térséget. Nem csoda, hogy az Európai Bizottság 2024-ben irodát nyitott Nuukban – Brüsszel sem akarja, hogy Grönland kicsússzon az európai érdekszférából, noha az EU eszköztára korlátozott (különösen tekintve, hogy a speciális megállapodásoknak köszönhetően a sziget nem része az Uniónak). Egy esetleges amerikai erődemonstráció ráadásul veszélyes precedenst teremtene: felbátoríthatná Oroszországot vagy Kínát saját vitatott területi igényeik érvényesítésében, és szétfeszíthetné a NATO kötelékeit is.
Kína kikötők és bányák finanszírozásával igyekszik arktiszi pozíciókat szerezni; különösen a grönlandi ritkaföldfémekre figyel, hiszen a világ e kritikus ásványainak jelentős részét már most is ő ellenőrzi. Oroszország eközben a klímaváltozás nyomán megnyíló északi hajóúton és a hatalmas sarkvidéki nyersanyaglelőhelyeken igyekszik pozícióba kerülni. Moszkva és Peking egyre szorosabbra fűzi együttműködését az Arktiszon: a nyugati szankciók hatására Oroszország mind inkább Kínára támaszkodik (mint vevőre és befektetőre), cserébe Peking stabil hozzáférést nyer az erőforrásokhoz. Az Egyesült Államok mindezt sokáig későn észlelte: a hidegháború után jórészt kivonult a térségből, és most diplomáciai nyomással, újranyitott nuuki konzulátussal és egyre aktívabb jelenléttel próbál felzárkózni.
Az Egyesült Államok várhatóan gazdasági beruházásokkal is igyekszik növelni befolyását Grönlandon – különös tekintettel a létfontosságú nyersanyagok kitermelésére és feldolgozására. Ez nemcsak gazdasági haszonnal járna, hanem stratégiai kontrollt is biztosítana kulcsfontosságú iparágak felett, csökkentve a kínai dominanciát. Grönland formális függetlensége ebből a szempontból másodlagos: Washington valószínűleg Dániával együttműködve erősíti jelenlétét a szigeten, hogy megelőzze az Arktisz orosz–kínai ellenbefolyási övezetté válását.
„Grönland a grönlandiaké” – a 2025-ös sorsdöntő választás
2025. március 11-én sorsdöntő parlamenti választást tartottak Grönlandon (legutóbb 2021-ben voksoltak). Az 56 ezer lakosú sziget kb. 41 ezer szavazópolgára döntött a jövő irányáról. A kampányban számos belső probléma (egészségügy, oktatás, lakhatás, mentális egészség, gazdasági önellátás) is szóba került, de a fő kérdés a teljes függetlenség ütemezése volt. Donald Trump visszatérése a Fehér Házba új dimenziót adott a vitának – Washington fokozódó érdeklődése belpolitikai tényezővé vált Grönlandon.
A grönlandiak számára alapvető fontosságú, hogy ne Koppenhágában – otthonuktól közel 3000 km-re – döntsenek a sziget jövőjéről. A függetlenség kérdésében azonban az elmúlt két évtizedben ingadozott a közhangulat: hol a többség, hol csak kevesebben támogatták a teljes elszakadást. Sokan tartanak tőle, hogy a sziget önállóan nem tudná fenntarthatóan működtetni gazdaságát.
Az éppen kormányzó, függetlenségpárti IA–Siumut koalíció abban bízott, hogy Trump fenyegetőzései csak még elszántabbá teszik a grönlandiakat az elszakadásra, és politikai tőkét kovácsoltak a függetlenség ígéretéből a kampányban.
Eleinte csak néhány amerikai politikus tweetjeiben bukkant fel Grönland, ám később maga Trump is egyre nyíltabban beszélt a sziget megszerzéséről. 2025 januárjában már gazdasági vagy akár katonai nyomást is kilátásba helyezett, március elején pedig kongresszusi beszédben fordult a „csodálatos grönlandi emberekhez” – gazdagságot ígért nekik, sőt felvetette, hogy csatlakozhatnának az Egyesült Államokhoz. „Meg fogjuk szerezni – valahogyan meg fogjuk szerezni” – mondta. A voksolás előtti éjszakán Trump a saját közösségi oldalán is megismételte Grönland „meggazdagításának” üzenetét. Ezek a példátlan kijelentések nyilvánvalóan hatással voltak a kampányra.
A választás igazi meglepetését a liberális Demokraatit váratlan sikere hozta: a párt addigi szavazatarányát megháromszorozva a voksok csaknem egyharmadát és 10 képviselői helyet szerzett. A leggyorsabb elszakadást sürgető Naleraq 8 mandátumot nyert, ezzel története legjobb eredményét érte el. A korábbi kormánypártok viszont súlyos vereséget szenvedtek: az IA-nak 7, a Siumutnak csupán 4 hely jutott a 31 fős parlamentben (az Atassut 2 mandátumot szerzett, egy új kis párt pedig nem jutott be). A szavazás tehát megmutatta, hogy a grönlandiak többsége egyelőre továbbra is fontosnak tartja a dán királyságon belüli autonómiát.
A Demokraatit 10 mandátuma azonban nem jelent önálló többséget a 31 fős parlamentben (ehhez legalább 16 szavazat kell), ezért koalíciós partner(ek)re szorultak. A radikális Naleraq szóba sem jöhetett – céljaik összeegyeztethetetlenek, hiszen ők három éven belül kikiáltanák a függetlenséget, míg a Demokraatit előbb gazdasági önállóságot akar, és csak aztán politikai függetlenséget. Így végül a Demokraatit az IA-val fogott össze, a koalíciót pedig a Siumut és az Atassut támogatása tette stabillá. Bár a Demokraatit jobbközép, az IA pedig baloldali párt, az amerikai fenyegetés hatására félretették ideológiai ellentéteiket, hogy együtt védjék Grönland érdekeit. Az új, négypárti kormány 2025. március 28-án megalakult.
Éppen ezen a napon történt egy jelképes eset, ami jól mutatja, milyen feszültségeket szül a nagyhatalmi versengés: J. D. Vance amerikai alelnök kulturális programra érkezett Grönlandra (hagyományos kutyaszánversenyt is megtekintett volna), de látogatását – amelyet a koalíciós tárgyalások közben sokan „külső beavatkozásnak” tekintettek – heves tiltakozások kísérték. A fővárosi demonstrációk miatt a tervezett programok elmaradtak, Vance csak a Pituffik támaszponton tett egy rövid látogatást. A grönlandi és a dán kormány is hivatalosan nehezményezte a vizitet, Egede pedig nyomatékosította: Grönland önrendelkezését tiszteletben kell tartani.
Grönland sorsa így továbbra is két színtéren dől el: a jég és a hideg mindennapi valóságában, illetve a geopolitika tüzes játszmáiban.
Akusztikus brutalizmus – Interjú a BAR TON alapítójával, Radu Bogdan Matei-vel
A lengyel Joe Rogan?
