Egy kedves és stílusos sarki kávézó Kijevben – Frank Café

Egy kedves és stílusos sarki kávézó Kijevben – Frank Café

Vedd a környék kedvenc kávézóját, és tedd sikkessé – a Frank kilenc évvel ezelőtt nyílt meg, és bár a helyiek körében már akkor is népszerű volt, Yana Molodykh, a neves ukrán tervező teljesen új szintre emelte a helyet egy vadonatúj designnal.

„A megrendelő azt szerette volna, hogy a kávézó belső tere megújuljon, hiszen az a megnyitás óta, tehát kilenc éve, nem változott. A legfontosabb kívánsága az volt, hogy az enteriőr ne tűnjön újnak, inkább legyen kissé kopottas, ugyanakkor legyen benne egy kis sikk, mint a stílusos milánói bárokban. Ő egy fiatal férfi, aki szereti az állatokat, és folyamatosan menti és keres gazdikat a kóbor kutyáknak (a fotón a saját kutyája, Bulka látható, akit menhelyről fogadott örökbe kölyökként). Imádja a kávét, és rengeteget tud róla – van egy másik kávézója is, amit pár éve szintén én újítottam fel. Sportol, korábban futballista volt, és barátaival/futballistákkal együtt megnyitotta a férfi concept store-t, az Anthologyt. Emellett pékséget is indított, amelynek süteményeit nemcsak a saját kávézóiban, hanem más kijevi helyeken is árulják. A kávézói már régóta ikonikus helyek, ahová az emberek szívesen térnek be reggelente, hogy igazi, minőségi kávét igyanak munka előtt. Ezért a kávézó új dizájnjának nemcsak szépnek kellett lennie, hanem visszafogottnak is, hogy a törzsvendégek ne ijedjenek meg a hirtelen változásoktól – hiszen a mi gyorsan változó, stresszes világunkban nincs is édesebb dolog annál, mint ragaszkodni a hagyományokhoz és rituálékhoz, amelyek ma a stabilitás alapját adják, és visszakapcsolnak minket a múlthoz, amely boldogabbnak és varázslatosabbnak tűnt a jelenhez képest.” – mesélte Yana Molodykh a projektről.

A Frankben a kávé komoly business: a tulajdonos a kijevi Cafeboutique pörkölő kávébabjait használja, és számos komoly kávékészítő eszközzel dolgozik, hogy Kijev egyik legjobb kávéját kínálhassa. Ezek azonban komoly kihívást jelentettek Yanának, aki mindezt a gépparkot figyelembe véve, sőt, azokat esztétikusan beépítve kellett megtervezze a mindössze 19 négyzetméteres helyet. Kedvenc elemei itt a Luna függőlámpák, amelyeket Gio Ponti tervezett, így feltette magának a kérdést: „Mi lenne, ha Gio Ponti Kijevbe jönne? Milyen széken ülne le, milyen kávét rendelne? És miért pont ebbe a kávézóba térne be?” Az egyik leglátványosabb anyag, amit választott, a rozsdamentes acél volt, amelyet a mennyezeten és a szegélyeken használt, hogy optikailag tágítsa a kis teret. Ezt márvány pulttal és Mutina csempékkel kombinálta. A terv bevált – amikor a tulajdonos belépett, ezt kérdezte: „Eltoltátok a falakat?”

Frank | web | Facebook
Yana Molodykh | web | Facebook | Instagram

továbbiak
Világraszóló Korea – Hogyan vált egy kis ország globális kulturális nagyhatalommá?
lifestyle

Világraszóló Korea – Hogyan vált egy kis ország globális kulturális nagyhatalommá?

A nyugati világ érdeklődése a keleti kultúrák iránt hosszú múltra tekint vissza; évszázadok óta inspirálja a gondolkodókat és művészeket minden, ami ismeretlen, távoli vagy a megszokottól eltérő. Bár az orientalizmus fogalma a gyarmatbirodalmak bukásával egy időben háttérbe szorult a közgondolkodásban, hatása mentális értelemben talán máig tetten érhető abban az idealizált
Génterápia: ami egykor álom volt, ma már valóság
business

Génterápia: ami egykor álom volt, ma már valóság

Amit korábban csak a sci-fi világában képzeltünk el, mára valóban formálja az orvostudományt: a génterápia képes „újraírni” a DNS-ünket, hogy olyan betegségeket gyógyítson, amelyeket korábban lehetetlen volt kezelni. Sztanyiszlav Andranovics cikke. Amikor a jövő emberét próbáljuk elképzelni, legtöbbször valamilyen kiborg jut eszünkbe – agyi implantátumokkal, mesterséges szemmel vagy gépi végtagokkal. De
Kultúra és technológia újraegyesül Bécsben | CultTech Summit 2025
lifestyle

Kultúra és technológia újraegyesül Bécsben | CultTech Summit 2025

Október végén újra Bécsre szegeződik a kultúra és technológia nagyjainak figyelme: a CultTech Summiton művészek, tudósok, fejlesztők és befektetők közösen gondolják újra, mit jelent ma a kreativitás a digitális korban. A kétnapos esemény nemcsak konferencia, hanem laboratórium is – ahol a jövő kulturális ökoszisztémája formát ölt. Október 22-23-án visszatér a CultTech