Hogyan lesz egy fiatal kertészből a pápa nyári rezidenciájának főkertésze – és milyen a karácsonyi készülődés a Vatikán kulisszái mögött? Alessandro Reali közel három évtizeden át dolgozott Castel Gandolfóban, ahol mindennapjai a csendes parkok, a szigorú hagyományok és a pápák személyes világa között teltek. Tapasztalatairól, az ünnep sajátos hangulatáról és rendkívüli életútjáról mesélt a Hype&Hyper No. 10. lapszámában.
A karácsony mindannyiunk számára különleges időszakot jelent, ahol a hagyományok, az ünnep és egymás iránti szeretet összeköt bennünket. A modern világban, ahol sajnálatosan a vallásosság egyre inkább háttérbe szorul, a karácsony továbbra is fontos és jelentős ünnep tudott maradni. Az emberek szeretnek összegyűlni a családjukkal és barátaikkal, megosztani az örömöt és szeretetet, függetlenül vallási meggyőződésüktől. A közép-európai országokban, mint például Magyarországon, a karácsonyi készülődés már advent idején elkezdődik. Az adventi koszorú gyertyái mind a várakozást, a fényt és a hitet szimbolizálják. A hit nem csupán vallási értelemben értendő, hanem egy pozitív jövőképet is magába foglaló meggyőződésként is felfogható. Hitünk és közösségi értékeink által kialakított kapcsolatok segíthetnek, hogy megtaláljuk a béke és a szeretet útját.
Európa múltjában számos tragédiát élhetett meg, de ugyanakkor képes volt felismerni az együttműködés, a béke és a szolidaritás fontosságát. Részben ezen alapvető keresztényi gondolkodásnak köszönhetően tudtunk tartós békét fenntartani szomszédainkkal. A karácsony ideális alkalom arra, hogy ezeket az értékeket ismét előtérbe helyezzük, most, amikor a világ számos részén konfliktusok és feszültségek árnyékolják be az emberek mindennapjait. A hit és az összetartozás jelentőségét nem szabad alábecsülni.
A pápai karácsonyi apostoli áldásban is (Urbi et Orbi) minden évben elhangzik ezeknek az értékeknek a fontossága. S ahogy a világon mindenhol, úgy természetesen a katolikus egyház központjában is hagyományosan készülnek az ünnepekre. 1982-től kezdve a Vatikánban a Szent Péter téren minden évben felállítják a karácsonyfát ami vízkeresztig díszíti a főteret a hívők és turisták nagy örömére. Az első karácsonyfának szánt fenyőfa Olaszországból érkezett, és azóta minden évben más európai ország vagy régió adományozza a Vatikánnak.
Érdekesség, hogy nem csak Vatikánt, hanem Castel Gandolfot a pápai nyári rezidenciát is ünnepi köntösbe öltöztetik. Míg a vatikáni helyszín minden esetben a lehető leghivatalosabb, legformálisabb egyházi események helyszíne, addig Castel Gandolfo a természeti környezetének köszönhetően egy sokkal közvetlenebb, meghittebb helyszín. Erről a bensőséges miliőről, készülődésről és feladatairól személyesen Alessandro Reali mesélt, aki közel 30 évig volt a pápa főkertésze.
Hogy kezdődött a vatikáni történet? Hogy lesz valakiből a pápa főkertésze?
1990-et írunk, 24 éves voltam amikor egy barátommal közösen egy faiskolát nyitottunk. Egy nap a helyi plébániáról betért egy apáca, aki szeretett volna a bíborosnak egy különleges növényt vásárolni. Ha jól emlékszem, ez egy Tibouchina volt. Gyönyörű lila virága van, és októberig virágzik. Megígértem neki, hogy később felkeresem a kardinálist, hogy megnézzem, szépen fejlődik-e az áru. Amikor az egyházi méltóságot meglátogattam, szinte meghatódott, hogy betartottam a szavamat, kezembe adott egy névjegykártyát és állást kínált. Akkor nem éltem a lehetőséggel, de két évvel később amikor beütött a gazdasági válság, előkerült a kapott névjegy, és felhívtam a bíborost. Lehetőséget kaptam, hogy felvételizzek a Vatikánba.
Miből állt a felvételi vizsga? Gondolom, több száz jelentkező van egy ilyen pozícióra.
Ez egy komoly, háromnapos felvételi vizsga volt. Az első szelekció után 70-80 jelentkező maradt, majd a gyakorlati vizsgák után kb 25-en maradtunk. Aztán az újabb gyakorlati próbák után, amikor a legmagasabb fák metszését kellett bemutatni, már csak 10-en maradtunk.
Milyen magas fák ezek, hogy ennyien kiestek, illetve mi jöhetett még ezek után?
Ezek jó 30-35 méteres fák... Aztán a harmadik napon a növényeknek a betegségeit kellett felismerni, illetve hogy hogyan kell őket gondozni, kezelni. Illetve néhány egyházi kérdés.
Fontos volt, hogy aki kertésznek jelentkezik a Vatikánba, az vallásos is legyen?
Igen, ez alapvető elvárás volt.
Mi volt a következő lépés? Innentől már egyenes út vezetett a Castel Gandolfoba?
Nem egészen. Fél évig vártam, amikor felhívtak a Vatikánból, hogy felvettek és megkezdődött a kétéves próbaidőszakom. Azt a 10 jelentkezőt felvették, akik az utolsó körben bennmaradtak, mert abban az évben több korábbi kertész ment nyugdíjba. Kellett a friss munkaerő.
Milyen volt frissen kinevezett kertészként elkezdeni a munkát a birtokon?
Egy komoly, felelősségteljes munka volt. Amikor elkezdtem nyár végén a munkát, még pont II. János Pál is Castel Gandolfoban volt. Ez egy hihetetlen élmény volt, hogy szinte azonnal találkozhattam vele. Mielőtt visszament volna Rómába, minden ott dolgozót és családját meghívta egy esti fogadásra, ahol megajándékozott mindenkit. Egy hosszú asztal tele volt ajándékkal, majd a pápa két zsákból húzott egy-egy számot. Az egyik számhoz egy név, a másik számhoz pedig egy ajándék tartozott. Hihetetlen, de pont az én nevemet húzta ki elsőre.
Személyesen adta át? Milyen volt János Pál?
Igen, személyesen. Mivel előtte csak tévében láttam, azt gondoltam, hogy egy megközelíthetetlen személy és a Vatikában talán az is volt, de itt Castel Gandolfoban egészen más volt a helyzet. Hihetetlenül közvetlen, nyitott és barátságos volt mindenkivel.
Évekkel később a következő egyházfőkkel is találkozhatott. Ők milyenek voltak?
Három pápa, három különböző éra. De talán a legbensőségesebb viszonyt Benedek pápával ápoltam. Ő volt a legvisszahúzódóbb, ennek ellenére többször is elmentünk együtt kirándulni. Persze fontos volt, hogy mindezt titokban tegyük, mert ezek félhivatalos programok voltak. Csak a testőrség főparancsnoka jött velünk, ő természetesen be volt avatva. Egyszer, egy hajnali kertészkedés során elhaladt az úton XVI. Benedek pápa autója. Megállíttatta az autót, és megszólított: „Te sosem pihensz?”. A munkámat végeztem, szerettem amit csináltam. Azt válaszoltam, hogy „Számomra ajándék, hogy itt lehetek ebben a csodálatos parkban, és ezeket a különleges növényeket gondozhatom.” Erre azt mondta: „Ez az élet titka: azzal foglalkozni, amit szeretünk, az Úrra bízni magunkat és sohasem félni.”
Kertészként dolgozott, volt, hogy tűzoltó is volt, és néha-néha szakács is. Milyen feladatokat töltött be?
Igen, Ferenc pápának valóban készítettem argentin steaket... Ő volt az, aki rám bízta végül az egész gazdaságot is. Ez egy hatalmas megtiszteltetés és felelősség volt. Más lehet, hogy megrémült volna ettől a feladattól, de én nem. Elhivatott voltam mindvégig. Öt évig vezettem és működtettem a gazdaságot és a parkot. Teljes embert követelő munka volt ez, minden nap egy új kihívás volt és egy folyamatos tanulási folyamat is. A személyiségemet formálta ez az időszak. Nagyon szerettem.
Egy kertész szemszögéből milyen volt a karácsonyi készülődési időszak?
Ahogy Vatikánban is, Castel Gandolfoban is a legnagyobb feladat a főtéren felállítani az óriási karácsonyfát és a hozzá tartozó betlehemet. Mindezt gondosan megkomponált növényzettel körbeültetni. Érdekesség, hogy a vatikáni karácsonyfával ellentétben a Castel Gandolfoban állított karácsonyfa nem egy vágott fenyő, hanem földlabdában érkezik, amit gondosan visszaültetnek az ünnepek után a természetbe. Ezen kívül sok ajándékkosarat készítettünk, helyi termelők által előállított portékákból és virágokból. Ezek közül sokat Vatikánba is küldtünk, sőt többen a személyzetből is átmentek Vatikánba december 8-án kezdődő központi díszítési feladatokra.
Milyen az élet 27 évnyi főkertészi munka után? Mivel foglalkozik?
Jelenleg feleségemmel, Ágnessel Pécsen élünk, és egy kertészeti vállalkozást indítottam. Közel három évtized után hagytam ott a Castel Gandolfo-i birtokot. Nem csak a gazdaságról, kertről és munkáról tanultam sokat, de az emberi mentalitásról is. Nagyon fontos időszaka volt az életemnek hiszen rengeteg fontos, különleges személlyel ismerkedhettem meg.
Szöveg: Jámbor Flóra
Illusztráció: Bárdos László
A cikk eredetileg a Hype&Hyper No. 10. számában jelent meg. Tetszett, amit olvastál? Hasonló tartalmakért keresd a Hype&Hyper nyomtatott lapszámait a Store-ban.
„Nem tesszük rá a logót – a személyiséget úgyis felismerik” | Interjú Renato Minottival, a Minotti egyik vezérigazgatójával
Tárgyak, amiket egész évben szerethetünk | Hype Gift Guide 2
