Sneakerek, burgerek, chips, szószos tégelyek – első ránézésre mindez akár egy reflektálatlan (étel)fogyasztó kedvenc kellékeinek puszta felsorolása is lehetne. Ám egy óriási vásznon merész árnyalatokkal elénk vetülő kép kettős jelentést is hordozhat: vajon, aki ezt festette ugyanazt az életmódot éli, amit én, vagy ellenkezőleg, a materialista, mechanikus, és hétköznapi működésünket állítja épp pellengérre? Dóra Ádám érzékletes munkáival a nyugati társadalmak ikonikus, mindenki számára ismerős elemeit absztrahált, színes képek formájában hozza közelebb hozzánk – hozzánk, akik fogyasztjuk azt.
2016 szeptembere, hagyományos szakmai seregszemle az Art Market Budapesten, az emeleti, egyetemeknek fenntartott szekción áll egy fiatal, lelkes mosollyal üdvözöl a picike standon – közelebb invitál, informál, mesél. Máig megvan az a névjegy, amit akkor kaptam tőled. Sok körülmény megváltozott azóta, az elszántságod és kitartásod viszont úgy tűnik, megmaradt. Te hogyan éled meg az eltelt időt?
Nagyon jól esik, hogy megmaradt benned ez a jelenet. Valóban több körülmény változott, ez tény, ami viszont nem, hogy azóta is festészettel foglalkozom. Én életműben gondolkodom, és ezt igyekszem tudatosan, egymásra épülő művekkel, sorozatokkal kialakítani.
Ha visszatekintek – úgy vizuális elemek terén, mind tartalmilag – folyamatos alakuláson, változáson mentem és megyek keresztül, de azt gondolom, ez természetes egy alkotói praxis során. Talán ha jobban belegondolok, fejlődési ív a redukáltabb, tételszerűbb képi megoldásokban érhető leginkább tetten. Én mindenesetre belül így érzem.
Milyen a viszonyod a korábbi munkáiddal? Hogy tekintesz ma egy-egy fázisodra, korszakodra?
Érnek meglepetések pozitív és negatív értelemben is. Az a szép ebben, hogy az ember folyamatosan változik, újraértékel koncepciókat és a személyes ízlés is egy képlékeny, változékony dolog. Ha csak arra gondolok, mik épp a kedvenc ételeim, vagy mely ruhadarabokban érzem magam komfortosan, akkor látom, hogy 3-5 éve ez más volt. Hasonló ez a képekhez való viszonyban is, érzéki szinten legalábbis biztosan.
Egy a Magyar Nemzeti Bank gyűjteményében lévő 2019-es festményemet volt szerencsém újra látni több év elteltével a Ludwig Múzeum Y-profil című, Rieder Gábor által kurált kiállításán. Kifejezetten üdítő élmény volt egy tágas térben, más fényviszonyban találkozni az egyik képemmel, amit még a kis budai műteremszobámban festettem az egyetemi utáni években.
Olyan is előfordul, hogy a raktáramból előkerülnek korábbi munkák, és azt érzem, hogy ezekhez már nem tudok kapcsolódni abban a formában, lezárt ügyek, a múlt történései…
A közönség, a gyűjtők és az intézmények szempontjai azonban nem az én személyes ízlésem vagy érzelmi, lelki világom helyzetéből közelítenek egy-egy műhöz, amely így egy sokkal objektívebb visszacsatolást tud adni számomra.
Előfordul, hogy egy képhez visszanyúlsz, netán újrafested, mert a mai énedhez mégis hozzászól valahogyan?
Motívumok újradefiniálása folyamatosan tetten érhető, ennek oka az a belső mag, origó ami az egész festészetemet vezérli. “Core of the onion” – hogy ezzel a találó angol kifejezéssel éljek.
A gesztusokat, a színekhez, formákhoz fűződő személyes viszonyt nem lehet kitörölni egy autonóm képzőművészeti tevékenységből. Az már egy más kérdés, hogy az ember mit kíván ezekkel kifejezni, hol tart az érdeklődés, a kutatási terület - bárhogy is nevezzük. Az átfestés egy időben nagy mániám volt, de akkoriban kizárólag olajjal dolgoztam és vastag pasztózus festékrétegek épültek egymásra, ez gazdagította a képi struktúrát. A jelenlegi munkáimban a fehér homogén alap áttetszősége és a kompozícióba való beépítése ezt nem, vagy csak nagyon ritkán teszi lehetővé.
Említetted korábban hogy nem szereted túlgondolni a képeid – ezzel együtt mennyire foglalkoztat az, amit azok másokban elindítanak? És a rád érkező reflexiók?
Úgy is kérdezhetném: olvasol-e kommenteket?
A túlgondolás, mint jelenség érzésem szerint állandó útvesztőbe, elakadásba vezethet, amely a munkának, a fejlődésnek és végső soron az eredményeknek lehet a megrontója. Ezt szűrtem le az egyetemi, majd az utána következő évek tapasztalataiból.
Ettől függetlenül azt vallom, hogy a művész komplex gondolatisággal és kifejezésmóddal kell rendelkezzen, értenie kell, amit csinál és amire reflektál, valamint azt, amit ezáltal kiválthat a közönségből – tehát tudatos gesztusok és döntések során épül fel egy mű / műcsoport / kiállítás / korszak – vagyis egy életmű.
Az pedig egy természetes jelenség, hogy minden nézőben más utakat nyit meg egy-egy képzőművészeti produktum. A szakmai kritikáknak, visszajelzéseknek viszont örülök, igyekszem fejlődni általuk, amennyiben építő szándék áll mögötte. A destruktív megnyilvánulásoktól távol tartom magam az életem minden területén.
Egy nemrégiben zajló tárlatvezetésen Réz András jóindulatúan ugyan, de „csendéletfestőnek” nevezett. Mit gondolsz erről?
Nekem ez nagyon tetszett, hiszen az a kiállítás – Fast Lane to Happiness – tényleg csendéleteket mutatott be, és egyébként is mindig foglalkoztatott ez a dolog. Vonz a tárgyak ábrázolása, halmozása a vásznon, illetve hogy milyen hatást vált ki egy hagyományos képi médium által megjelenített kortárs fogyasztói motívum – felnagyítva, kontextusából kiragadva, laza, néhol túlzó, de ugyanakkor érzéki gesztusokkal megfestve. A hamburgerek, pizzaszeletek, sült krumplik, sneakerek, vagy szószos tégelyek.
A munkáidban kevered a popkulturális ikonokat és az élményből táplálkozó rétegzést – hogyan kezdesz bele egy képbe, hogy később ne váljon designer-kiállítássá, és mégis rád jellemző, mondhatni pop-os maradjon egy sorozat?
Egyszerű a válasz: igyekszem képeket festeni és nem tárgyakat tervezni. Mondhatom, hogy ez nem is esik annyira nehezemre, ugyanis az előbbivel – a tanulóévekkel együtt – közel 20 éve foglalkozom, az utóbbit pedig csak csodálom.
Úgy vettem észre, hogy egyre gyakoribb, hogy a képzőművészet és a design határai elmosódnak, a régi beidegződések, miszerint csak az olaj-vászon a festészet, vagy a designtárgy és a műtárgy teljesen különböző – egyre inkább kikopnak.
Néhány hete például a Side Gallery-ben, Barcelonában volt részem egy fantasztikus privát körbevezetésen, és miközben konkrét funkciót kapott tárgyak vettek körbe egy enteriőrben, végig az volt az érzésem, hogy ezek műtárgyként is megállják a helyüket, hiszen olyan aurával, gondolatisággal és érzékiséggel rendelkeztek.
Gondoltál már a médium kiterjesztésére? Foglalkoztat valamilyen újabb technika, vagy aktus, kilépni a jelenlegi keretrendszerből?
Folyamatosan itt lebeg előttem, egyre konkrétabbak is a víziók, azonban a megfelelő technikát még nem sikerült megtalálnom hozzá.
Mindenképp valami térbeli médiumra lenne szükségem, azonban szeretném hogy időtálló anyagokkal készüljenek.
Jellemző rád a következetes társasági élet, sok helyütt össze lehet futni veled, élénknek, kíváncsinak tűnsz. Követed a nálad fiatalabb generációt is? Van kapcsolatod akár még képzésben lévő fiatal festőkkel?
Ez nem tudatos, bármennyire is annak tűnik. Természetemből adódóan kíváncsi vagyok, ami érdekel, annak utána járok, kapcsolatot teremtek, de legalább ugyanennyire hagyom figyelmen kívül azt, ami nem hoz lázba, vagy nem tudok rezonálni vele.
Néhány fiatalabb művészt követek, akiket érdekesnek, ígéretesnek tartok. Kíváncsian várom, az utánunk következő generáció milyen irányba tereli majd a képzőművészetet.
Túl a festő részeden – mi tölt fel, mi segít áthuzalozni az agyad? Hová nyúlsz, amikor kicsit nehezebb, vagy üresebb vagy? Mit olvasol például jelenleg?
Sport és főzés – ezek számomra tökéletes kikapcsolást jelentenek a munkából, így mindennaposak. Ezen kívül nyáron tenger, télen pedig török fürdő és szauna. Ezekben az is közös, hogy egyedül és társaságban is kiváló időtöltést biztosítanak.
A barátaim körében több szobrász, illetve intermediális művészt tudhatok, így nagyon izgalmas olykor az ő munkájukba is belelátni, találkozni másfajta kifejezésmódokkal, perspektívákkal, amiket rendszeresen meg is vitatunk.
Ha nem szakmai szövegeket, akkor feltöltődéshez főleg versesköteteket olvasok. Pilinszky, Weöres műveit előszeretettel lapozom. Nagy kedvencem egy ideje a Léleküdítő, Dr. Wildner Ödön szerkesztésében, amely változatos idézetek, gondolatok gyűjteménye. Van, hogy elgondolkodtat, van, hogy csak egy jót nevetek és folytatódik a nap, ha ez a kötet a kezembe kerül.
Mit keresel, amikor művészetet fogyasztasz?
Nem tudnék egy dolgot kiemelni, a művészet élvezete különféle irányokba ágazhat – ahogy maga művészet is. Egész mást várok például egy Cy Twombly vagy David Hockney kiállítástól, vagy ugyanígy egy Wes Anderson és egy Tarkovszkij filmtől.
A mélységet, a rétegzettséget keresem mindenhol és igyekszem a saját munkáimban is erre törekedni, azonban ez nagyon sok aspektusban megjelenhet.
Rám egy kis méretű, intim Morandi csendélet legalább olyan katartikusan tud hatni, mint Anselm Kiefer vagy Anish Kapoor a Grand Palais-ban látva – hogy a képzőművészeti példáknál maradjak. A fájdalmas, keserű művek is képesek megindítani, szintúgy mint a könnyed, pop-os képiség vagy akárcsak a latin zene. Azt gondolom, hogy a mélység nem fájdalomban vagy az örömben keresendő, sokkal inkább az érzékenységben, a figyelem minőségében.
Ugyanitt: mit tartasz a jó mű fő ismérvének?
Ha képzőművészetről beszélünk, az első és legfontosabb számomra, hogy erőteljes, azonnali hatást váltson ki a vizuális nyelv használata által.
Tehát ha belépek egy kiállítótérbe, legyen olyan aurája a műveknek, ami odavonzza a tekintetem.
Lehet bármilyen mély gondolat, egyedi ötlet, vagy világmegváltó filozófia a képek mögött, részemről a vizuális művészetek esetében alapkövetelmény, hogy a látás számára értelmezhető effektusokkal operáljon.
Ezután következhetnek azok a mélyebb rétegek és jelentéstartalmak, amelyeket a művel való kapcsolódásunk során fedezhetünk fel. Itt a művészettörténeti előképek, aktuális referenciák, a személyes élményeink, illetve bármely egyéb narratíva is helyet kaphatnak.
Ha olyan tartalmak megjelenítését fedezem fel egyes képzőművészeti alkotásokban, amelyek nem, vagy csak érintőlegesen verbalizáhatóak, azonban a mű teljes mértékben átadni képes ezt a megfoghatatlan élményt - talán azt nevezném valamiféle katartikus állapotnak.
Fotó: Dóra Ádám
Kilencedik alkalommal tartják meg az országos klipügyi választásokat
Go-to kávézók a régióból
